Egyszerű lesz az indok, mert meguntam... mert már,már klisé de miért ne írhatnám le én is?

Az, hogy ki-mit mond el, a saját magánügye.

De van egy magánügy, ami valamiért mégis nagyon közösségi.

Attól a tagadhatatlan pillanattól, amikortól már egy zsák sem takarja el, Te már nem csak Te vagy, hanem bizony kindertojás üzemmódban nyomod. Na innen már közösségi ügy, kezdve az érintéstől, a mosolytól, a kérdéstől, a közlekedéstől, a léttől.

Szóval egyáltalán nem magán ügy.

Olyan össztársadalmi megkülönböztetésnek örvend ilyenkor Mindenki, mintha legalábbis állampolgári kötelességének, népszaporulati feladatainak teljesítése közben, jól hátba kellene veregetni a katonát, a közlegényt, a nőt, az asszonyt.

Amiért én írok, amiért mesélni fogok, az a másik oldal.

Amikor az ember nem pattog vattacukor felhőkön, amikor igen is fáj neki, ha gerincen talpalja valaki, és amikor meg kell tanulni, hogy a szülésbe azért kell belehalni, mert a régi önző ént, ott kell hagyni a kengyel előtti állapotban, mert soha-soha többé nem fogja visszakapni, s bár ez gyönyörű, szép és izgalmas, éppoly fájdalmas és néha szomorú is...

Ezért.